Cikkek
-
Már-már "túl" biztonságos az UMi Iron Pro
A készülék nem csupán ujjlenyomat-olvasóval, hanem írisz szkennerrel is rendelkezik, ráadásul további specifikációk terén is korrekt ajánlatnak mondható.
Hír 129
-
Galaxy blog: Jövő áprilisban tartja fejlesztői konferenciáját a Samsung
A helyszín San Francisco, ahol nagyszabású eseményt tart majd a dél-koreai gyártó, a központi téma pedig a Tizen rendszer és az IoT lesz.
Blogbejegyzés 8
-
Tovább szűkült a tabletpiac
Lassan, ám biztosan csökkennek a táblagépes eladások, miközben a szétválasztható és átalakítható készülékek iránt nő az érdeklődés.
Hír 96
-
A Sonynak jól megy, de nem az Xperiák miatt
A japánoknál továbbra is a kamerás részleg tölti meg a kincstárat, de a konzolos bevételek is növekedtek. A mobilos divízió ellenben nem tud egyről a kettőre jutni.
Hír 184
-
Nem tudta megismételni tavalyi sikereit az LG
2014 harmadik negyedévében több okostelefont szállított le az LG, mint idén, és a nyereség frontján is jobban állt tavaly.
Hír 47
-
A biztonság és a szolgáltatások az új Priv előzetes középpontjában
Az első piacokon alig több, mint egy hét múlva megjelenik a BlackBerry androidos okostelefonja. A Priv számos tulajdonsága és szolgáltatása megtekinthető egy összefoglaló videón.
Hír 47
-
Novemberben érkezik a „betörhetetlen kijelzős” Moto X Force
A minap bejelentett, verizonos Motorola Droid Turbo 2 nemzetközi változata novembertől lesz kapható, méghozzá a korábban már emlegetett Moto X Force néven.
Hír 157
-
Galaxy blog: 2,65 kilót nyom a Galaxy View óriástablet
A 18,4 hüvelykes masinát elsősorban fix helyen fogja használni, aki megvásárolja, ugyanis egy hatalmas táblagépről van szó, amely támasztékot és fogantyút is kapott.
Blogbejegyzés 62
-
Elstartolt a Microsoft Arrow Launcher
Elhagyta a béta előtagot a Microsoft androidos készülékekre szánt launchere, amely leegyszerűsíti az alkalmazások és az ismerősök gyors elérését.
Hír 67
-
27,4 millió készüléket szállított le a Huawei
A kínai gyártó pontos számokat közölt az elmúlt három hónap eredményeit tekintve, amiből kiderült, hogy a P8 is az elődjéhez hasonlóan jól fogyott.
Hír 24
-
Bemutatkozott a OnePlus X
Elérkezett a nagy nap, megjelent az öthüvelykes kijelzővel ellátott OnePlus, ami hardveres téren a One-ra emlékeztet, de számos érdekességet tartogat.
Hír 5034
-
Galaxy blog: Nyereségnövekedéssel zárta a Q3-at a Samsung
A dél-koreai gyártó a legutóbbi két évben most először tudta növelni a profitot, a 45,6 milliárd dollár forgalomból 6,4 milliárd dollár maradt meg tisztán.
Blogbejegyzés 34
-
Nemsokára érkezhet a Marshmallow bétája a Honor 7-re
A lelkesebb felhasználók még novemberben telepíthetik a Marshmallow bétáját a Honor 7 készülékükre, a végleges változat debütálása azonban 2016-ra tolódhat.
Hír 13
-
Ramosnak 6010 mAh-s akkumulátora van
A Ramos Mos 1 Max névre hallgató phablet kolosszális méretű telepet kapott, persze a 6,44 hüvelykes képátló sem éppen apró.
Hír 37
-
Decemberben kezdődik meg az „Exynos 8890” gyártása?
Koreai források szerint a Galaxy S7 kaphatja meg először a Samsung új, saját tervezésű processzormagokat tartalmazó SoC-ját, az Exynos 8890-et.
Hír 37
-
Mobilarena TV: nem vesz részt a csúcstalálkozón
Mai adásunkban a Huawei G8-cal foglalkozunk, mely az 5,5 hüvelykes kijelző mellett középkategóriás felszereltséggel, dizájnos külsővel és ujjlenyomat-olvasóval hívja fel magára a figyelmet.
MA!TV 91
-
QHD kijelzővel hódítana az Elephone újdonsága
A Vowney névre keresztelt készülék 4 gigabájtnyi rendszermemóriát és ujjlenyomat-olvasót kapott, de más téren is elég jó ajánlatnak mondható.
Hír 46
-
Bemutatkozott a Motorola Droid Turbo 2
A Motorola Droid Maxx 2 nem más, mint egy átcsomagolt Moto X Play, a Droid Turbo 2 viszont már sokkal érdekesebb, főleg a törhetetlennek mondott kijelzője miatt.
Hír 53
-
Az Apple is közzétette negyedéves pénzügyi jelentését
A riport szerint az almás vállalat 11,1 milliárd dollár profitot termelt, nagyon jól fogytak az iPhone-ok, rekordmennyiségben keltek el a Macbookok.
Hír 46
-
Kétféle verzióban érkezik a Honor 5X
A két modell között csak a memória terén lesz eltérés, a középkategóriás eszköz természetesen Kínában mutatkozott be.
Hír 69
-
Szoftveresen is készen áll a BlackBerry a Priv startjára
Play áruházas alkalmazások bukkantak fel vagy frissültek, a BlackBerry Worldben pedig a BB10-es tartalmak gyors átvitelét segítő alkalmazás jelent meg.
Hír 72
-
Teljes alumínium házat kapott a LeTV 1s
A kínai cég egy phabletet dobott piacra, mely 5,5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzővel, MediaTek Helio chipsettel kerül és ujjlenyomat-olvasóval forgalomba.
Hír 40
-
Lollipop frissítést kapott a Samsung Galaxy Note 3 Neo
Az Android 4.3-mal debütált eszköz tavaly már megkapta a KitKatot, most viszont egy komolyabbat lépett előre: Lollipopra frissült.
Hír 27
-
Mindössze 2,5 millió iPad Prót rendeltek?
A kereskedők elég kevés Apple csúcstabletre tartanak igényt, ami legfőképpen az igen erős árazásnak köszönhető, plusz a készülék sikeressége is kérdéses.
Hír 157
-
Bemutatkozott az Oppo Neo 7
Snapdragon 410 lapkakészlettel felszerelt, középkategóriás mobil mutatkozott be az Oppótól.
Hír 23
-
Galaxy blog: Frissítést kapott az S6 egde+
Nemcsak a nálunk hivatalosan még nem kapható Note5, hanem az S6 egde+ is komolyabb szoftvercsomagot kapott, amelyet több olvasónk is feltelepített.
Blogbejegyzés 40
-
Újabb Lenovo bukkant fel a TENAA oldalán
Ujjlenyomat-olvasóval és ismeretlen típusjelzésű MediaTek lapkakészlettel mutatta meg magát egy új Lenovo készülék, az ára állítólag elég kedvező lesz.
Hír 26
-
Flyme 5.0 frissítést kapott a Meizu MX5
A jól ismert kezelőfelület új verziója nemcsak az apró késedelemmel debütáló Pro 5-ben, hanem már az MX5-ben is kipróbálható.
Hír 13
-
Mobilarena TV: Találd ki, Mi vagyok!
Helio X10-es SoC, PDAF-autófókusz, 5,5 hüvelykes FHD kijelző, infra, MIUI7 és 60 ezer forintos árcédula – ez csakis a Xiaomi Redmi Note 2 lehet.
Hír 97
-
Be sem jelentették, mégis előrendelhető a Galaxy View tablet
Egy amerikai online bolt gyakorlatilag minden információt megosztott a Samsung 18,4 hüvelykes óriástabletjéről, pedig a hivatalos bemutató még hátravan.
Hír 59
-
Lebukott a fémházas Redmi Note 2 Pro?
Azért azt mégsem lehetett szó nélkül hagyni, hogy a Meizu előrukkolt olcsó, fémházas, ujjlenyomat-olvasós phabletjével, a Metallal. Az év vége előtt érkezhet a Xiaomi válasza.
Hír 23
-
Várakozásokon felül teljesített a Google
A techóriás a harmadik negyedévben 3,98 milliárd dolláros profitot termelt, ami meghaladja az előzetesen várt és a tavalyi eredményeket.
Hír 10
-
Most már tényleg előrendelhető a BlackBerry Priv
A neves gyártó a korábbi hírekkel ellentétben már november 6-án megkezdi kiszállítani az év hátralévő részének egyik legizgalmasabb termékét, a szétcsúsztatható, Androidot futtató Privet.
Hír 70
-
Nem fogy jól Dél-Koreában az LG V10
Az ATLAS Research & Consulting cég kimutatásai szerint a vállalat legújabb csúcskészüléke iránt egyáltalán nem mutatkozik túl nagy igény, a Samsung viszont jobban teljesít.
Hír 64
-
Galaxy blog: Bemutatkozott a Galaxy On5 és On7
A Samsung két új készüléke 5 és 5,5 hüvelykes kijelzővel deübált Kínában, a vállalat az alsó kategóriát hódítaná meg újdonságaival.
Blogbejegyzés 26
-
Néhány mobil olcsóbb lett a Vodafone-nál
Egy kis árcsökkentésnek gyakorlatilag mindenki örül.
Blogbejegyzés 5
-
A fémházas G8 és a Z5 duó is felbukkant a Telekomnál
Csinos és jó felszereltségű kínai készülék került a kínálatba.
Blogbejegyzés 38
-
Android Weart futtat a Fossil Q Founder
A legújabb Android Wear operációs rendszert futtató okosóra a Google, az Intel és a Fossil összefogásának eredménye. Az óragyártótól más okoskiegészítők is érkeznek.
Hír 30
-
Irányvonallá válhat a HTC-nél a One A9 formavilága
A tajvani gyártó egyik vezéralakja jegyezte meg, hogy a One A9 formavilágát több ízben is viszontláthatjuk majd egyes HTC modelleken.
Hír 169
-
November 16-tól szállítja a Privet a BlackBerry. Nem lesz olcsó
Pár percig hivatalosan is felbukkantak a BlackBerry Priv specifikációi, az árszabása és a megjelenési dátuma. A kiszállítást november közepén kezdheti meg a gyártó.
Hír 137
-
Note5, Z5 Compact rendszerfrissítések
A Sony a Z5 Compact érintőkijelző hibáinak gyors javítását ígéri, a Samsung pedig már elérhetővé tette szoftvercsomagját, amely üzemidőben ígér előrelépést.
Hír 56
-
Galaxy blog: Fotókon csodálható meg a Galaxy View
A Samsung 18,4 hüvelykes kijelzővel szerelt óriástabletjének bejelentéséhez egyre közelebb lehetünk, hiszen nap mint nap több minden derül ki róla.
Blogbejegyzés 33
-
Megjelent és telepíthető az iOS 9.1
Az Apple szoftverfrissítése nem csupán fontos hibajavításokat tartalmaz, hanem új emojik is találhatók benne, plusz növeli a rendszer fürgeségét is.
Hír 61
-
Megjöttek az új Galaxy Tabok a Telenorhoz
A Samsung friss csúcstabletjei bekerültek a mobilnetes kínálatba.
Blogbejegyzés 9
-
Filléres 4G Lenovo érkezett a Telenorhoz
Az olcsó kínai készülékek is betörnek a szolgáltatóhoz.
Blogbejegyzés 8
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.